Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Húsvéti ünnepségek Ajkán és Halimbán

Az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ vidám húsvétváró játszóházra hívta meg a velük rendszeresen kapcsolatban álló gyermekeket és szüleiket. A március 22-én megrendezésre kerülő programra szép számmal érkeztek a családok. Kupi Andrea Éva igazgatónő köszöntője után a húsvét eredetéről, hagyományokról, népszokásokról és jelképekről hangzott el rövid ismertető. A gyermekek vidám locsolóverseket mondtak és beszéltek húsvéti élményeikről. Szüleikkel közösen elmélyülten és nagy igyekezettel színeztek, vágtak, ragasztottak és végül elkészültek a kiskosarak, nyuszik, csibék, hímes, tojások. Az önfeledt alkotás közben megéhezett gyermekeknek a családsegítők szendviccsel, kaláccsal és üdítővel kedveskedtek. A tartalmasan eltöltött délután zárásaként valamennyi gyermek csokitojást kapott ajándékba.

2016. 03. 22-én, délután négy órakor a halimbai Művelődési Házban ismét  megrendezésre került a Húsvéti Játszóház. Tapasztalat szerint a kisebb településeken csak közös munkával, összefogással működik hatékonyan a rendezvény szervezés, ezért a játszóház lebonyolításában képviseltette magát a halimbai Hársfa Óvoda, a Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola Dr. Szalai Miklós Tagintézménye, a Védőnői Szolgálat és az Ajkai Család-és Gyermekjóléti Központ is.

Az óvónénik a kisebb korosztály számára készültek kézműves feladatokkal (ragasztás, magokkal díszített húsvéti dísz) a tanító nénik viszont inkább az általános iskolás korosztályt célozták meg. Lehetett készíteni húsvéti kosárkát, tojás díszeket, katicás csipeszt, húsvéti motívumos gipszfigurákat.

A kifújt tojások szalvétatechnikával való díszítése és a nyuszihajtogatás is nagyon népszerű volt, mely tevékenységek az én irányításom alatt zajlottak.

A jelen lévő 50 gyerek az óvodás és általános iskolás korosztályból került ki, így a tevékenységekben mindenki aktívan részt vehetett. A gyermekeket saját sütésű húsvéti kaláccsal és teával vendégeltük meg és nyuszicsoki is jutott mindenkinek.

Távozáskor a résztvevők nem csak a saját készítésű ajándékokat vihették magukkal, hanem egy jó hangulatú délután élményét is.