Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyári táborainkról...

Az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ 2016. június 27-től 2016. július 1-ig egyhetes nyári napközis tábort szervezett az intézménnyel kapcsolatban álló 6-12 éves korú gyermekek részére. A támogatóknak, a programok megvalósításában segítőknek köszönhetően változatos hétben volt részük a gyermekeknek. Az eltelt egy hétben egész napos légvárazásban, egy napos strandolásban, valamint halimbai kirándulásban lelhették örömüket a táborozók. Az Ajkai Hivatásos Tűzoltóság Parancsnokságának köszönhetően közelebbről megismerkedhettek a „Lánglovagok” munkaeszközeivel. A tábor apraja-nagyja bővíthette ismereteit az elsősegélynyújtás alapjaival, illetve kézműves foglalkozás mellett vidám sportos élményekkel gazdagodhattak – új mozgáskultúrából kaptak ízelítőt egy magas színvonalon képzett edző-oktatótól.

 

Az intézmény szervezésében Halimbán is megrendezésre került a már hagyományosnak mondható egyhetes napközis Életmód tábor június 27-től július 1-ig, melyen 42 alsó tagozatos diák vehetett részt Halimba, Öcs és Szőc településekről. A gyermekek kirándultak a Kútvölgybe, ellátogattak Öcsre, túráztak Halimbán és egy egész napot töltöttek az ajkai Kristályfürdőben. A hét folyamán sorverseny, számháború és akadályverseny segítségével sikerült vidáman kikapcsolódniuk, illetve kézműves tevékenységekben is kipróbálhatták magukat a gyermekek.

A résztvevők sok élményt szerezhettek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodhattak a táborok során és a szülői visszajelzések alapján a jövőben is szívesen részt vennének hasonló programokon.

Az ajkai tábor megvalósítását segítették:

Bognár Adrienn edző, Civil Ház, Kiss Istvánné vezető védőnő, Kristályfürdő Ajka, Kvattro Étterem, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Orchidea Nyugdíjas Klub tagjai, Tesco Ajka, Tűzoltóság,

A halimbai tábort adományok, önkéntes segítők támogatásával sikerült megvalósítani. Segítettek: halimbai védőnő, a helyi iskola alsós nevelői és technikai dolgozói, a halimbai Művelődési Ház és a Dr. Szalai Miklós Emlékház dolgozói, Vajainé Szijártó Margitot és Poór Istvánnét helyi nyugdíjasok. Támogatóink voltak: Halimba Községért Közalapítvány, Öcs Község Önkormányzata, Halimba Község Önkormányzata, Szőc Község Önkormányzata, a Dr. Szalai Miklós Általános Iskola szülői munkaközössége, Tóbel János, Tóth Viktória, Somlai Pékség Kft., Jég Trade Kft., Egyed Hús, Jani Tamás, EC Torony Kft, Pannonsütő Kft., Egyed-hús, Kovács István, Csehné Majer Violetta, Marcipán cukrászda, Éden ABC.